Sziasztok! Szeretném meg köszönni a 2200+-os oldal megjelenítést és köszönteném az új féliratkozót Vikit. :) Remélem nem okozok majd csalódást se neked se senkinek a történet előre haladtával. :) Na de nem fecsegek többet. ;)
Jó olvasást! :)
Ölel titeket Melcsi A.M. ;)
* Emma *
Kórház felé rohanunk anyával és én a szerelmem
ölembe vagyok, mert nem enged felállni amióta kihozott a fürdőből. Valószínűleg
nem hiszi, hogy tudok járni így mondjuk, én se vagyok biztos benne, hogy menne.
De csak nem lehet olyan nagy sérülésem, ugye? Beérve rögtön egy kerekesszéket
tolnak felénk és beleültetnek, amint elmondjuk mi történt be is tolnak a
vizsgálóba és akkor el is kezdődik a hosszas vizsgálat. Teljes csendben dolgoznak
körülöttem csak néhány kérdés hangzik el közben.
Hogy hogyan is történt ez? Hát úgy, hogy béna
vagyok. Mikor akartam lépni a kádból elcsúsztam és nem is akárhogy az a lábam,
amivel léptem szembe a szekrénynek ütközött nem kis erővel a másik pedig
megakadt a kádba a térdemnél fogva így a fájdalom, amit éreztem egy sikítást
hozott ki belőlem. Amit gondolom a szobából Dani meghallott és azonnal hozzám
rohant. Felemelt onnan és ki vitt az ágyamra ott óvatosan lefektetett, de én
felültem, mire végre megszólalt.
- Mi a fene történt kicsim?
- Ki akartam szállni, de elcsúsztam. – néztem rá
aztán a lábujjaimra, amik már elég „szépen” sötétedni kezdtek így mikor
megláttam a számhoz kaptam a kezem.
- Na, jó öltözz. – dobált oda találomra ruhákat,
mert nem akarta, hogy felálljak.
- De.. – kezdtem volna bele, mert nem hittem, hogy
valami komolyabb dolog történt volna velem.
- Nincs, de most bemegyünk a kórházba és
megnézetjük. – mondta idegesen.
Nem érdemes vele vitatkozni úgy tűnik ezért inkább
elkezdtem öltözni, amit ő már egy kis huncut mosollyal nézett végig. Ahogy
végeztem fel akartam állni, de megállított és megint az ölébe vett. Anya még szerencsére
ébren volt és a nappaliba nézte a tv-t mikor Dani leért velem azonnal
felugrott.
- Mi történt gyerekek? – kezdett aggódni főleg
mikor a lábamat is meglátta.
- Út közben elmeséljük, de most menjünk. – siettette Dani anyát.
- Rendben. – indult készülődni.
Pár perc múlva már a kocsiba ülve hajtottunk a
legközelebbi kórház felé és közbe meséltem anyának, hogy mi volt.
- Csak én lehetek ilyen szerencsétlen, hogy alig
pár napja vették le a kezemről a gipszet és már megint kórházba megyünk. – húztam
el a szám és Danihoz bújtam mivel ketten ültünk hátul, míg anya vezetett.
- Kicsim ez
nem „szerencsétlenség” – rajzolt macskakörmöket a kezével Dani – ahogy te
mondtad, hanem szimplán baleset, ami mindenkivel megtörténhet.
Nem beszéltünk, többet mert a célunkhoz értünk és
most már itt vagyok bent várva, hogy vége legyen a vizsgálatoknak.
* Dani *
Nem telt bele öt perc és hallottam, ahogy elzárja a
vizet. Aztán egy sikítást is. Nem tudtam mit tegyek, bemenjek vagy inkább ne?
Mi lehet a gond? Meglátott egy pattanást az arcán vagy mi? Úgy is gyönyörű
lenne, mert én nem a külsője miatt szeretem, nekem az egész lénye tetszik és
örülök, hogy a barátnőmnek mondhatom. Végül pár perc vacillálás után bementem
hisz lehet, nagyobb gond van, mint hinném, és akkor segítenem kell neki.
Mikor megláttam azt hittem elájulok sok mindent
láttam eddig, de hogy valaki ilyen pózba legyen durva és nem kis fájdalommal
járhat. Így gyorsan felnyaláboltam és kivittem az ágyra aztán kérdőre vontam.
Végül itt kötöttünk ki a kórházban és nagyon ideges
vagyok, hogy mi lehet vele. Senki nem mond semmit csak elvitték kemény tíz
perce. Mért kell ennyit várni? Csak nem lehet nagy baj vagy még is?
Fel alá járkáltam, míg Amanda maga elé meredve
bámult a semmibe. Neki se lehet könnyű, úgyhogy oda mentem és megöleltem, amit
szívesen fogadott. Épp elengedtük egymást mikor mankók segítségével és oldalán az
orvossal közeleg felénk Emma. Eléjük mentem, mert már nem bírtam tovább tudni akartam, hogy van.
* Emma *
Amint kiléptünk a vizsgálóból és anyuék felé
mentünk Dani oda jött és át ölelt. Nagyon jó érzés volt, hogy mellettem van.
- Doktor úr mi helyzet Emmával? Ugye nincs nagy
gond? – kérdezgette rögtön aggodalommal a hangjában.
- Viszonylag jól van, de sok pihenésre lesz
szüksége. Az egyik lábán három lábujja megzúzódott a másikon a combjának a
belső részén meghúzódtak az izmok, de semmi komolyabb dolog nem történt.
- Ennek örülök. Akkor haza is vihetjük ugye? –
kérdezte anya.
- Persze semmi akadályát nem látom.
- Rendben és köszönjük. – fogtunk kezet egymás után
az orvossal.
Hazafelé senki nem szólt semmit csak Danival összebújva
vártuk, hogy haza érjünk, ami nem telt olyan sok időbe. Bementünk a házba és
mikor indultam volna fel az emeletre még mindig a mankók segítségével, de a
kincsem felkapott az ölébe és felvitt. Mind ketten át öltöztünk pizsamába és
összebújva még órákon át beszélgettünk, míg mind kettőnket el nem nyomott a
fáradság és álom országába nem jutottunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése