Sziasztok. Ez egy kicsit hosszabb lett, mint amilyen szokott lenni és remélem tetszeni fog. Megpróbálok mostantól hosszabbakat hozni, de szeretnélek titeket megkérni, hogy ha már itt jártok hagyatok magatok után nyomokat. Szeretném tudni, hogy ti mit gondoltok. :)
Jó olvasást :)
Ölel titeket Melcsi M. :)
* Panni *
Nagyon aggódtam Emma miatt mikor megtudtam mi történt vele. A suliban is
nagyon gyorsan elterjedt a hír nem tudom, hogy mivel nem is olyan közel történt
hozzá. Emma sok embert ismer onnan, ezért úgy nagyjából a fél suli aggódott
érte és napokig engem kérdezgettek az állapotáról. De szerencsére jól van és
már haza is engedték. Azóta minden nap át megyek hozzá, hogy szórakoztassam,
mert már nem jön suliba.
Ma is siettem hozzá, de mikor oda értem hozzájuk nem találtam senkit
otthon. Hívtam, de a telefonját itthon hagyta. Már épp az anyát akartam felhívni
mikor nyílt az ajtó és megjelent Emma és Dani nevetgélve egymás kezét fogva.
- Te
meg még is hol a fenében voltál? Ő pedig, hogy a francba kerül ide? – néztem
rájuk mérgesen.
- Panni
azt hiszem beszélnünk, kell mindhármunknak. Magyarázattal tartozom neked és azt
szeretném, ha ti is megbeszélnétek a dolgokat. – szólalt meg Emma és lépett
egyet felém. – Kérlek menyünk be a nappaliba elfáradtam és leszeretnék, ülni és
muszáj ezt most megbeszélnünk. – kérlelt.
-
Rendben. – mondtam duzzogva.
Végül nem a nappaliba mentünk, hanem Emma szobájába, mert tényleg látszott
rajta, hogy fáradt. Nem akartam, hogy megerőltesse magát hisz még meg se
gyógyult. Beérve a szobájába Emma kivezetett minket az erkélyre és ott ültek le
ők egymás mellé én meg kisétáltam a szélére és a korlátot megfogva a tájat
kezdtem nézni.
-
Figyelj Panni ezt már pár napja el akartam mondani neked, de nem mertem mivel
féltem mit szólnál hozzá. – nem bírtam rájuk nézni – Amikor felébredtem a
kórházban beszéltem Anival és anyával mind ketten azt mondták érdemes lenne
beszélnem Danival. Napokig azt se tudtuk hol van és én végig azon gondolkodtam
mit kéne tennem. Szeretem őt és bármennyire próbáltam elfojtani magamban ezt az
érzést nem sikerült. Mikor ma felhívott az egyik haverja és azt mondta menyek
el egy helyre, ahol megtalálhatom őt rájöttem, hogy nekem még az is közel lenne
hozzá, ha máshová költöznék. Remélem, megérted én csak mellette vagyok boldog
és sajnálom, hogy eddig nem beszéltem veled.
Mikor elhallgatott rá pillantottam és látszott Emmán, hogy ezt tényleg
komolyan gondolja, de még mindig nem voltam képes megszólalni. Csak
megfordultam neki dőltem a korlátnak és néztem őket, hogy szorongatják egymás
kezét az idegességtől.
- Nézd
Panni.. Sajnálom, ami régen történt el se tudom mondani mennyire. Én nem ezt
akartam tényleg. Bocsánat, amiért félre vezettelek nem szándékos volt és tudom,
nem bízol bennem, de elhiheted nekem, hogy én Emmával tényleg komolyan
gondolom. Nem akarok ártani se neki se senki másnak. Csak szeretnék vele boldog
lenni plusz azt is, hogy aki fontos neki és nekem az mellettünk legyen. –
mondta komolyan Dani miközben minden egyes szó után egyre közelebb jött hozzám.
- Jó
értem. – találtam meg végre a hangom – Igen, Dani ebben igazad van, tényleg nem
bízom benned. – böktem meg a mellkasát – De, ha Em tényleg boldog veled, akkor
megpróbálom elfogadni. Mivel a legjobb barátnőm és nem akarom elveszíteni,
ahogy a boldogságotok útjában sem szeretnék állni. Tudom igazságtalan voltam
veled Emma, amit sajnálok. – fordultam felé – Én most megyek, majd beszélünk. –
indultam el az ajtó felé.
-
Köszönjük Panni. – mosolygott rám Dani.
- Akkor
rendbe vagyunk Pan? – kérdezte reménykedve Emma.
- Igen
persze. De most megyek, mert egy kis időre van szükségem.. – mondtam.
-
Rendben. Hétvégén jössz ugye Szandival? – mosolygott rám Emma.
- Igen.
Sziasztok, amúgy sokáig. – és ezzel sarkon fordultam és elmentem.
Bentről
még vissza fordultam és néztem őket egy ideig azt is láttam, hogy ülnek át a
kis fotelekből a hinta ágyra, ami Emma kedvenc helye. Az ajtón kilépve egy
könnycsepp folyt le az arcomon, de a többit nem engedtem szabadon..
* Dani *
Talán ez életem legjobb napja a pár borzalmas nap után, amit abban a poros, rozoga házban töltöttem, hogy gondolkodni tudjak megkaptam azt a lányt, akit a világon legjobban szeretek. Plusz sikerült Pannival is beszélnünk, talán ő is előbb utóbb elfogadja a döntésünket és talán egyszer majd meg tud bennem is bízni remélem.
-
Kicsim mi a baj? – néztem le Emire mivel még így a hinta ágyba ülve is kisebb
nálam.
- Semmi..
Csak nem így kellett volna megtudnia.. – húzta el a száját.
-
Nyugi. A lényeg az, hogy esélyt adott nekünk, hogy nyugodtan boldogok legyünk.
Szeretlek. – ha csak ezt a szócskát mondanám, neki még az se fejezné ki azt a
szeretet, amit iránta érzek.
- Jó
tudom. Ugye tudod ez eléggé önzőn hangzott? Én is téged kincs. – mosolygott
végre rám.
-
Tényleg? Bocsii.. – néztem rá boci szemekkel mire még jobban nevetett és
megcsókolt.
Nem nagyon akartunk szét válni, de a tüdőnk már kezdte fel adni és
levegőért könyörgött. Mikor nagy nehezen eltávolodtam tőle láttam rajta, hogy
lefárasztotta őt a mai nap eseményei. Így gonoszkásan vigyorogva felkaptam és
már be is indultam vele a szobájába. Hiába ficánkolt nem raktam le bent lefektettem
az ágyra és mellé feküdtem rögtön a mellkasomhoz bújt és nem telt el sok idő és
már el is aludt.
Már vagy fél órája aludhatott az én kincsem mikor meghallottam, hogy
valószínűleg anyáék haza értek. Óvatosan kimásztam a szerelmem mellől és egy
papírra írtam pár sor üzenetet neki. Aztán rohantam is le mivel náluk még
mindig nem volt otthon senki ezért nem késlekedtem ott tovább.
Futottam hazafelé anya épp a kaput akarta bezárni mikor megálltam előtte.
Először úgy nézet ki, mint aki szellemet látott utána pedig a nyakamba borult
és sírt. Megláttam apámat is, aki minket nézet és haragot láttam a szemében.
Amire úgy igazából számítottam, mert nem ez volt a legjobb ötlet, amit tettem,
de szükségem volt rá át kellet gondolnom mindent. Miután anyát betámogattam a
házba és leültünk a nappaliba mindent elmagyaráztam nekik szerencsére
megértették. Örültek nekem és Emmának, de még mindig haragudtak rám. Viszont nagyon
jó itthon lenni, velük lenni és végre együtt lenni Emivel.
* Emma *
Délután, ahogy elment Panni és Dani behozott a szobámba hamar elaludtam. Mikor felébredtem már kora este volt. Dani időközben eltűnt mellőlem, és már kezdtem csalódott lenni, hogy csak álom volt az egész mikor megláttam egy kis levelet a mellettem lévő párnán. Gyorsan felkaptam és már olvastam is:
„ Emma!
Ne ijedj meg azért, hogy itt hagytalak csak haza mentem beszélni anyáékkal,
de sietek vissza hozzád. Szeretlek!!
Dani.”
Épp hogy csak elolvastam mikor kopogtattak.
Amilyen gyorsan csak tudtam mentem kinyitni az ajtót, ami mögött a nővérem volt
egy nagy tálcával. Beengedtem és leültünk az ágyamra törökülésbe.
- Ezt neked hoztam gondoltam éhes vagy. – mosolygott rám.
- Köszi. Farkas éhes vagyok. – fogtam neki enni.
- Em képzeld Dani előkerült. Ugye fogsz vele beszélni? – nézett rám
komolyan.
- Tudom és ezzel már elkéstél. – vörösödtem el.
- Mért? Mi történt? Mesélj! – kíváncsiskodott.
- Hát.. Már beszéltem vele.. – mondtam két falat közt.
- És? Mi volt? – kapta el az ép kezemet és kezdte rángatni az izgalomtól.
- Együtt vagyunk. – néztem rá nagy mosollyal és a kezébe nyomtam a levelet.
Persze rögtön mindent akart tudni én pedig
röviden elmeséltem neki mindent. Először nem akarta elhinni főleg a Pannis
részt, mert ő sem hitte, ahogy én se, hogy ilyen könnyen bele fog egyezni.
Aztán elmesélte a mai napját és állítólag találkozott egy sráccal, akivel
szombat este randiznak. Nagyon örültem neki, mert már rég nem volt barátja. Míg
én befejeztem az evést csacsogtunk még minden féléről és épp azt a hetet
tervezgettük, amit a csajokkal fogunk tölteni mikor megint kopogtattak. Mivel
lusta voltam felállni és oda sétálni az ajtóhoz csak annyit kiabáltam, hogy..
– Szabad! – mert azt hittem anya lesz.
Nyílt is az ajtó és belépett rajta Dani.
Rögtön felpattantam a nyakába ugorva megcsókoltam, bár fájt a bordám, de most
nem foglalkoztam vele.
- Khm.. Azt hiszem, én inkább most megyek. – szólalt meg mögöttünk Ani mire
elengedtük egymást ő pedig felkapta az üres tálcát – További jó turbékolást és
sokáig. – nevetett és kiment a szobámból.
- Elmondtad neki? – nézett le rám mosolyogva Dani.
- Aha. Még szép. Na és mit szóltak a szüleid? Sikerült velük beszélned? –
mosolyogtam.
- Igen nagyon örülnek nekünk, de még haragszanak rám. – mondta miközben az
erkély felé húzott. – Nézd csak.
Nem is vettem észre, de már ment is le a nap
és azt sem, hogy innen milyen gyönyörű főleg Danival az oldalamon.
- Tetszik? – kérdezte halkan miközben a fejét a vállamra támasztotta.
- Igen, ez gyönyörű. – fordultam el a csodálatos kilátás felől.
- Szerintem is. – puszilt arcon. – Képzeld anyumnak már az is eszébe jutott,
hogy csinálhatnánk mi tiszteletünkre egy kerti partit hétvégén. Mit szólsz?
- Nem rossz ötlet, de mért pont miattunk? Nem lehetne csak úgy? Nem
szeretek a középpontba lenni. – néztem rá egy kicsit elpirulva.
- De persze akkor legyen a nyári szünet megkezdésére. Mit szólsz a
szombathoz? – mosolygott rám azzal a cuki mosolyával.
- Nem lehetne inkább vasárnap? Akkor Anita is részt tudna venni rajta és
persze a lányok is itt lesznek. Amúgy kikre gondoltatok? Mármint kik legyenek
ott? – kérdezgettem, mert tényleg tetszett az ötlet.
- Vasárnap oké. Hát csak mi és ti meg gondoltam elhívom, Dávidot nektek meg
ott lennének a lányok. Ez persze mind nálunk lenne, mivel mi találtuk ki plusz
ti amúgy is már csináltatok bulit. – mosolygott rám megint azzal a cuki mosolyával, amivel mindig le vesz a lábamról.
- Oké. Akkor menyünk beszéljük meg anyával. – fogtam meg a kezét és kezdtem
el most én húzni őt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése