2. évad 2. rész

Sziasztok! Hát itt lenne a következő rész a hosszú kihagyás után, amit nagyon sajnálok! Köszönöm a sok oldalmegjelenítést és jó olvasást a részhez! :)

Melcsi A.M. :)

Szeptember 2.

Hát igen eljött ez a nap is.. Egy új nap kezdetével elérkezett az új suli és az új suli év is. Amit óvodás korom óta most először kell egyedül elkezdenem hisz eddig itt volt mellettem Panni. De most már nincs és ha így haladunk nem is lesz olyan szoros már a barátságunk, mint régen volt hisz már vagy egy hete nem beszéltünk. Ami normális esetben nem is lenne gond, de nálunk, igen mert mi minden nap beszéltünk egészen a gólyatáborokig. Hiányzik, de tudom, hogy ahol egy ajtó bezárul, ott kinyílik két másik. Persze nem mondok le rögtön a legjobb barátnőről hisz az a majdnem tíz év még is csak hosszú idő. Volt már ennél rosszabb ügyünk is és azt is túléltük együtt. Remélem hamarosan minden rendbe lesz..

  De visszatérve a mai reggelre. Nagyon izgatottan keltem fel hisz hiába ismerem, már az osztályom nagy részét még mindig lesznek új emberek plusz az osztályfőnök és persze maga az iskola megismerése lesz nagy feladat.

  Amint kipattantak a szemeim ki is ugrottam az ágyból a gyorsaság kár volt, mert azzal a lendülettel vissza is huppantam rá úgy megszédültem. Amint nem forgott már velem ez egész szobám az előbbinél kicsit lassabban felkeltem és a már tegnap este kikészített ruhámat felkapva indultam a fürdőbe, ahol egy gyors fürdés után fel is vettem az említett ruhadarabokat aztán megcsináltam a hajamat és egy laza sminket is felraktam az enyhén karikás szemem miatt. Nem tehetek róla tegnap este alig tudtam elaludni még a szokásosnál is izgatottabb voltam..

  Na de mivel a mai nap csak három osztályfőnöki óránk lesz és utána jöhetünk is haza így csak elő kerestem a kis táskámat bele raktam egy tollat, egy kis füzetet és egyéb fontos dolgot, ami ma még kellhet. Végül miután ezzel is végeztem gyorsan elhagytam a szobám és lefutottam anyához, aki már a reggelit készítette nekünk. Bár én sajnos nem ettem bármennyire is jól nézett ki csak egy müzlit tudtam letuszkolni a torkon, hogy még se menjek azért üres gyomorral.

  Anyával úgy beszéltük meg, hogy eljön velem, valameddig ha nem is teljesen a suliig, de végül egy fontos munka miatt hamarabb kell, bemenjen ezért egyedül maradtam. Bár anya elmagyarázta mivel és merre kell, hogy menjek meg már jártam is arra, de attól még izgulok nagyon. De ideje indulni vagy el fogok késni hiába, kell csak fél kilencre beérnem.

  A félelmem alaptalan volt sikeresen be értem az iskolába eltévedés nélkül és rá jöttem arra is, hogy nem csak én voltam az, aki anyjával akart jönni, mert mikor leszálltam a villamosról találkoztam az egyik osztálytársammal, akit már a táborba ismertem meg és ő is az anyukájával jött egészen, míg nem találkoztunk. Mivel egymásra találtunk az anyukája tovább is ment mivel neki is munkába kellett mennie így ketten battyogtunk el végül az iskoláig.

  A bejáraton belépve rögtön megtudtuk, hogy a bejárati ajtó mellett és egyben az első lépcső előtt lesz a mi termünk így rögtön arra vettük az irányt, ahol már ott volt szinte az összes táboros osztálytárs és néhány számunkra még ismeretlen személy. Azonnal a már ismert társasághoz mentünk, akik úgy köszöntöttek minket mintha már vagy ezer éve ismernénk egymást. Aztán körbe jártuk a termet megismerkedtünk az újakkal és egy kört alkotva beszélgetésbe kezdtünk egészen a csengőig (ami így elsőre elég ijesztő volt) és amíg be nem jött a tanárunk, aki elviekben az osztályfőnökünk lesz.

  Hihetetlen ez az osztály a kupaktanácsból nagyon gyorsan mindenki vigyázzba állt már a saját helyén röpke pár másodperc alatt, ahogy én is. Fura volt, hogy eddig mindig Panni mellett ültem le év elején, de most a már említett lány mellett foglaltam helyet, azaz Eliza mellett. Nem ő az a lány, aki mellett még a tábor felé a buszon ültem, hanem akit ugyan úgy hívnak, és akivel az a hosszú túrát vészeltük át együtt.

  Miután a köszönés meg volt át kellett menjünk a sportcsarnokba az évnyitóra ahol „szerencsénkre” már ott volt az összes felsőbb éves és osztályonként hívtak be minket, amikor is végig kellett vonulnunk előttük a terem legtávolabbi részébe. Mondhatni nagyon örültünk neki főleg, hogy az osztályfőnökünk is ott hagyott minket, mert ő a hangtechnika felelős..

  Végre vége van a megnyitónak! Szerencsére a szokásos hosszú igazgatói beszédet ülve kellett végig hallgatnunk. Csak párszor kellett felállnunk, de így is elég megterhelő volt. Viszont végre mehetünk a termünkbe. Persze mindenki egyszerre indult kifelé így lett egy jó „kis” tolongás, amiből igen nehéz volt kikeveredni úgy, hogy közben ne hagyd szem elől a társaidat. Mikor már kezdtük volna feladni sikerült kijutnunk és rögtön megcéloztuk az osztálytermünket. Amint mindenki meg találta a helyét az osztályfőnökünk rögtön elkezdte magyarázni a sulival kapcsolatos dolgokat.

  Majdnem mind a három órán át vagy írnunk kellett vagy hallgatnunk kellett az osztályfőnököt, ahogy elmondta házirendet töviről-hegyire és a többi szerinte fontos dolgot. Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy a társaság igazán csak arra figyelt fel mikor a szünetekről volt szó, hogy mettől meddig fog tartani. Volt, aki ezután a hátralevő napokat kezdte számolni a következő szünetig már így első nap ezek mellet volt olyan, aki már az elején feladta és elaludt meg persze olyanok, akik a telefonjukat nyomkodták, de akadtak, akik vették a fáradságot és tényleg figyeltek a tanárra. Viszont azt nem hiszem, hogy a tényleg figyelő emberek száma meghaladta volna a max. két főt.

  Én egy ideig figyeltem az osztály és azon gondolkodtam, hogy hány nevet tudtam megjegyezni az elmúlt pár napban abból a harmincöt névből, aztán előszedtem a telefonomat és csatlakoztam a telefonnyomkodók közé.

  De mégis a megváltás a harmadik óra közepén történt mikor mindenki megunta az addigi tevékenységét és hol azért nyafogtunk, hogy hagy menjünk haza vagy azért, hogy az idióta szabályok helyet ismerkedjünk azokkal, akik nem voltak a gólyatáborba. Végül mit csinált az osztályfőnök? Megengedte és egész jól elbeszélgettünk az óra végére. Még az osztályfőnökünk is mesélt magáról és nem csak ilyen alap dolgokat, hanem úgy beszéltünk vele szinte mintha ő is egy lenne közülünk.

  Aztán jött a második megváltás mikor végre kicsöngettek és csoportosan indultunk el a titkárságra át venni a könyveket aztán pedig a villamos megállóba, mert elég sokan arra tudtak haza menni, de ott szét is oszlottunk valamennyire és a villamoson meg még jobban. Én az egyik fiú osztálytársammal mentem haza, aki egy buszmegállónyira lakik tőlem.

  Végül mikor haza értem elmeséltem anyának és a nővéremnek pár dolgot aztán felmentem a szobámba és bekapcsolva a gépemet estig gépeztem. Holnapra úgy se kell semmit tanulni és szerintem még ezen a héten, se úgyhogy nem aggódtam. Olyan nyolc körül lementem vacsizni aztán elvégeztem az esti dolgaimat. Mire az ágyba kerültem a nővérem egy halom nasival a kezében sétált be a szobámba azzal a szándékkal, hogy még alvás előtt nézzünk meg egy filmet. Hát ennek a vége az lett, hogy én már nagyjából a film közepén bealudtam és az álmok világában kötöttem ki.

2. évad 1. rész

Sziasztok! Tudom már nagyon rég nem jelentkeztem, de közbe jött pár dolog.. Mindegy is a lényeg az, hogy itt az új rész. :) Meg persze nagyon köszönöm, hogy az elmúlt időben sem csökkent az oldalmegjelenítések száma! :)

Amint látjátok a blog időközben megújult, amit szeretnék megint csak megköszönni Timinek! :)

Jó olvasást! :)

Melcsi A.M. :)

augusztus 28-30.

* Emma *

„Új suli, új lehetőségek, új élet!” – csak ez a mondat jár már a fejembe három napja. Vajon tényleg ilyen egyszerű lenne ez az egész? Már egy nyár eltelt mióta Pannival ki találtuk ezt a mondatot és bármikor a múlton kezdett rágódni valamelyikünk annyiszor mondtuk el a másiknak. Ezt a rövid, de számunkra igen is fontos mondatot. Sikeresen a hátunk mögött hagytunk egy zűrzavaros iskolát. De még is milyen áron? Lassan itt a következő, de mi még is két külön irányba fogunk indulni első nap nem leszünk, egymás mellett mikor belépünk az ismeretlen iskola kapuján. Annyira furcsa lesz Panni nélkül a suli, de ezt mind kettőnknek el kell fogadnia.

Amihez segítségünkre van a gólyatábor, ahol, ha nem is az egész osztállyal, de a nagy részével megismerkedhetünk. Panni már három napja elutazott a táborába mivel nekik egy hetes. De én csak holnap reggel indulok, mert az enyém csak három nap lesz és utána lesz még egy napom felkészülni az első sulis napra.

Mivel nem akarok karikás szemmel mutatkozni már az első találkozásnál így gyorsan elvégeztem az esti teendőimet és már az ágyban fekve nézem a plafont, mert egyszerűen nem tudok elaludni.

Egyébként a nyarunk szinte ugyan úgy telt, ahogy szokott. Család látogatás, aztán csak mi hárman elutaztunk valahova utána, meg mint minden nyáron hetente váltottuk a helyünket Pannival, mert hol náluk voltunk hol nálunk. Nagyon sok időt voltunk együtt és persze Anitát se hagytuk magára.

Az össze emlék felidézése után sikerült elaludnom, bár a tervezettnél jóval később.

* reggel *

Végül még is kicsit karikás szemmel keltem fel, de miután felöltöztem egy kis smink segítségével sikerült eltüntettem. Miután végeztem az utazó táskám felkapva lementem anyához, aki már reggelivel várt. Nem kellett olyan korán indulni, így sikerült elcsípnem még a nővéremet egy ölelésre indulás előtt. Anya kijön velem a vonatállomásra, ahol gyülekezünk, aztán megy dolgozni. Nagyon nem szeretek ismeretlen emberek között lenni, de azért megnyugtatott, hogy anya miután megérkeztünk az állomásra egy ideig még marad. De végül neki is menni-e kellett dolgozni, így egyedül maradtam.

Csak ácsorogtam ott egyes egyedül és vártam, hogy elinduljunk valamerre. Végül elindultunk az egyik peron felé, ahol már egy vonat várt ránk miután felszálltunk rá indultunk is.

* pár órával később *

Már egy buszon ülünk, ami állítólag már a célunkig visz. Ez jó hír, mert miután leszálltunk a vonatról sétálnunk kellett nem volt hosszú út, de csomagokkal nem mindenkinek volt olyan egyszerű.

Sikerült megismerkednem egy lánnyal, aki leült mellém itt a buszon és kiderült, hogy osztálytársak leszünk és egyben csoport társak is, mivel olyan osztályba fogok járni, ami két csoportra oszlik. Nagyon örültem, hogy végre van, akivel beszélnem ráadásul ez lány nagyon kedves tűnik, és Elizabethnek hívják.

Végül tényleg elértük a célunkat a busszal. Ami egy elviekben hegy tetejének a közelében lévő kis táborozó hely volt (bár az Erdélyben lévő hegyekhez képest nekem csak dombnak tűnt).

Volt ott egy nagy fedett gyülekező hely tele fa asztalokkal és padokkal. Ahova a már megismert lánnyal az oldalamon leültem az egyik padra. Itt osztották ki, hogy ki kivel lesz, mi Lizával C-sek vagyunk és amint meghallottuk, hogy minket hívnak a csomagunkat felkapva mentünk oda a tábor vezetőhöz gondolom. Ahol megtudtuk, hogy a C-sek és az A-sok egy szobába lesznek, amint megkaptuk a kulcsot mentünk lepakolni.

Mivel nem kell sok dolgot kipakolnunk, hisz csak kevesebb, mint három napot leszünk, itt maradt fél óránk az első programig ahol megismerhetjük a fiúkat is mivel az osztálytalálkozó féleség lesz. Azért, hogy ne unatkozzunk az a fél óra alatt gondoltuk bemutatkozunk egymásnak, ha már úgyis osztály- vagy évfolyamtársak leszünk.

Mire sorra került mindenki mennünk is kellett. Nekünk a szobánk mellett lévő nagy terembe kellett menni, ahol már ott voltak a fiúk is. Mint kiderült tényleg nem jött el az egész osztály voltunk vagy húszan a több mint harmincfős osztályból és még az osztályfőnökünk se volt itt, mert közbe jött neki valami és egy másik tanár jött helyette olyan osztályfőnök helyettesként. Nagyon jó volt megismerni az új osztályom és jó volt, hogy kb. fél óra ismeretség után már úgy beszélgettünk mintha már kitudja, mióta ismernénk egymást.

* kevesebb, mint három nap múlva *

Ez a pár nap csodás volt hiába a néha elég nehéz feladatokkal, amit az a néhány felsőbb éves talált ki nekünk szívatásból. Például nem szabadott kérdeznünk semmi vagy külön feladatot kaptunk büntetésül.

Első nap miután megismerkedett az osztály mindenki visszament a szobájába. De nem volt sok időnk pihenni vagy csak mi lányok beszélgetni, mert a házak mellett volt egy nagy tisztás, ahova ki kellett mennünk. Ott kellett csinálnunk ilyen ügyességi feladatokat még akkor is mikor elkezdett esni az eső. Végül elázva, kifáradva küldtek el minket a szobánkba, hogy öltözzünk át a vacsihoz. Ami nagyon jó hangulatban telt a fiúknak hála, mert sikerült velük egy asztalhoz leülnünk és nagyon sokat viccelődtünk, ugrattuk egymást. Végül miután befejeztük az evést vissza mentünk a házba és még beszélgettünk egy kicsit aztán mindenki szép sorban tért át az álmokat világába.

Másnap sikeresen már hajnalban felébresztettek minket és már mindenki kint várakozott felöltözve mikor kijött a táborvezető.

- További szép álmokat srácok! – mondta mosolyogva és visszament a szobájába.

Mindenki álmos és egyben érthetetlenséget tükröző arccal nézett körbe hisz senki nem tudta, hogy ennek az egésznek mi értelme volt. Aztán szinte egyszerre indult meg mindenki a saját szobája felé aludni olyan ’minden mindegy’ alapon. Mi is bementünk és lefeküdtünk.

Egészen háromnegyed nyolcig aludhattunk, mert akkor volt a második ébresztés a reggeli miatt. Gyorsan mindenki elkészült és együtt mentünk a gyülekező helyhez ahol enni szoktunk.

Utána bejelentették, hogy úgy készüljünk, hogy egy hosszabb túrára megyünk és lehet, csak vacsorára érünk vissza. Szendvicseket kaptunk és egy üveg vizet is, de ha kell, még valami azt nekünk kell intézni.

Indulás után tudtuk meg azt is, hogy mekkora lesz az a bizonyos túra, amit az osztályfőnök helyettesünk talált ki sikeresen. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy nagyjából senkinek sem volt kedve ehhez a kirándulás az erdőben dologhoz. De attól még elég jó hangulatban telt számomra, mert egy másik lány osztálytársammal mentem nem azzal, akivel első nap barátkoztam össze, hanem egy ugyan olyan nevű lánnyal. (kíváncsi leszek, hogy fogunk majd megegyezni, hogy melyikkőjüket hogy hívjuk) Nagyon jól elbeszélgettünk és a nehezebb részeknél pedig egymást támogattuk és bíztattuk, hogy kibírjuk a több mint 20 km-es kirándulást, bár mivel az A-sok sport tagozaton vannak őket tovább vitte egy tanár és nekünk meg kellett várnunk őket egy tisztáson.

Miután vissza értünk a táborhelyünkre elmentünk a szobánkba egy kicsit pihenni a vacsi előtt. Utána mikor már azt hittük nem lesz több feladatunk bejelentették, hogy a fogkefénkkel, fogkrémmel és törülközőnkkel együtt menjünk a nagy terembe. Senki nem tudta, hogy mit akarnak, de amint meg érkezett mindenki a terembe elég hamar kiderült. Bekötött szemmel kellett megmosnunk egymás fogát szerencsére nekem az egyik osztálytársam csinálta, de nekem az egyik fiú évfolyamtársamnak kellett csinálnom. Mondjuk elég vicces volt és elég viccesen is nézhettünk ki. Ezt követően elmentünk lemosni magunkról a fogkrémet és aztán a tisztásra kellett ki mennünk már vak sötétben. Ahol fél lábon és kezünkkel csőrt formázva olyan ’gólya pózba’ kellett állnunk és úgy elmondani a gólya esküt. Ez után végre megint csak elég fáradtan mentünk aludni így nem is kellett sok idő és már aludtunk is.

Ma nem kellett hajnali négykor fölöslegesen felkelnünk viszont hatkor már ébresztettek. Mikor ki ért mindenki a gyülekező helyre elmondták, hogy lesz egy reggeli torna meg egy kincskereső feladat, aztán míg haza nem indulunk, azt csinálunk, amit akarunk.

Reggeli torna abból állt, hogy futottunk egy csomót és különböző feladatokat csináltunk a sáros talajon, mert nem csak első este esett az eső. Így sikeresen két óra mozgás után tetőtől talpig sárosan baktattunk vissza a szobába rendbe rakni magunkat aztán indultuk reggelizni.

Reggeli után kimentünk a tisztásra, ahol megtudtuk, hogy egy piros követ kell keresnünk, amit ők rejtettek el, és aki megtalálja, annak az osztály kap egy ajándékot. Végül több mint egy óra keresgélés után kiderült, hogy semmi piros dolgot nem rejtettek el csak viccből kerestették velünk.

Ez után kerestünk egy szárazabb helyet az osztállyal és ott kezdtünk el beszélgetni, szórakozni, míg nem szóltak, hogy egy óra múlva indulunk haza, úgyhogy takarítsuk ki a szobát és pakoljunk össze. Mi lányokkal fél óra alatt végeztünk és a maradék időt beszélgetéssel ütöttük el.

Aztán ugyan úgy jöttünk haza, ahogy oda mentünk. Hazafelé meg kiderült még a vonaton, hogy van egy olyan osztálytársam, aki egy buszmegállónyira lakik tőlem, úgyhogy együtt jöttünk haza a vonattól, ahol elköszöntünk a többiektől.

Boldogan jötten haza, új eseményekkel gazdagodva és sok új nagyszerű barátokkal, akiket pár nap alatt annyira megismertem, mintha ez nem csak pár nap lett volna, hanem több hónap/év. Ennek tudtában már vártam az iskolát, hogy jobban megismerhessem őket meg a sulit is hiába nem szeretek iskolába járni amúgy.

1. szülinap :)

Sziasztok!

Mint látjátok nem résszel érkeztem, de ne féljetek lassan az is elérkezik mikor elkezdem a második évadot, de hogy mikor az még titok. ;) 

De most nem is ez a lényeg. Ma van a blog első szülinapja, aminek a tiszteletére kaptam egy képet az egyik nagyon jó barátnőmtől. Akinek itt is nagyon szépen köszönöm. :)

Nem szeretnék nagyon bele menni a szám adatokba csak szeretném megköszönni azoknak, akik ez az egy év alatt kitartottak mellettem, megnyitották- és olvasták a blogomat. Meg persze azt is mikor sokáig nem jelentkeztem, de mégis ugyan annyian látogattatok el erre az oldalra hátha találtok valami friss bejegyzést. Remélem ez idő alatt senkinek nem okoztam csalódást.

De a lényeg lényege MINDENKINEK NAGYON KÖSZÖNÖK MINDENT!! :) 

Melcsi A.M. :)

Itt is lenne a kép: 

30. - 1. évadzáró rész

Sziasztok! Hát itt lenne az évad befejező része és egyben az év utolsó része. :)

Ezzel a résszel szeretnék mindenkinek boldog és sikerekben gazdag újévet kívánni! :)
B.U.É.K. :)

viszlát 2014, helló 2015

Jó olvasást! :)

Ölel titeket Melcsi A.M. :)

Június 15.

* Emma *

Ez a több mint fél év nagyon húzós volt számomra túl vagyok egy szakításon, egy felvételin és jó pár elég borzalmas sulival töltött hónapon.. Ezeken túl pedig itt álok akarom mondani, ülök Pannival, akivel az óta is legjobb barátnők vagyunk a ballagásunkon és hallgatjuk, miként búcsúztatnak el minket az alsóbb évesek. De nézzük csak sorba az egészet.

Talán jó lenne a szakítással kezdeni.. Sajnos Danival nem bírtuk ki ezeket a számunkra megterhelő hónapokat egymás mellett, sőt a legrosszabb az, hogy már szinte az elején feladtuk a kapcsolatunk rendbe hozásával való küzdelmet.

Hisz ő nem vette olyan komolyan a jövőjével kapcsolatos kérdéseket és engem is próbált ebbe az irányba terelni. Ami, hogy őszinte legyek néha elég csábítónak hatott mikor bele fáradtam a jövőm tervezgetésébe és elfelejtettem, hogy nem jövőmben élek még, de szerencsémre időben észhez tértem. Nagyon sok energiát bele adva próbáltam ő rá is hatással lenni és felnyitni a szemét, hogy ez hosszú távon nem igazán lesz jó neki bármennyire is nem foglalkozik most vele.

Végül a felvételi előtti héten betelt nála is és nálam is az a bizonyos pohár minden dühünket, érzelmeinket kiadtuk miközben nagyon csúnyán összevesztünk nem kis hangzavart csapva magunk körül. Így a családom mivel nálunk voltunk jobbnak látta, ha kettesben hagynak minket, míg megoldjuk. Hát ez a megoldás majd négyórányi ordítás, sírás, beszélgetés és könyörgés közepette született, meg amit így visszagondolva az volt a legjobb döntés számunkra, akkor ott nem tehettünk mást szakításon kívül.

Nem mondom azt, hogy olyan könnyen ment számomra ez az egész hisz egy idő után sírva veszekedtem vele tovább, mert tudtam, hogy mi lesz a vége és fájt, hogy nem tudtuk mind ezt megoldani ekkora veszekedés nélkül. Nagyon-nagyon fájt, hogy idáig fajultak a dolgok közöttünk, mert hiába minden én még mindig nagyon szerettem, ahogy még mindig szeretem.

Aztán mikor mind ketten kiadtunk magunkból minden fájdalmat, dühöt és egyikőnk ki mondta azt a bizonyos szót, hogy „vége” már nem is tudom én vagy ő mondta ki előbb, de utána mindketten tehetetlenül rogytunk le a kanapénkra, mert éppenséggel a nappalinkba tartózkodtunk. Percekig nem tudtam megszólalni, ahogy ő se, aztán mikor már szinte túl voltam az első sokkon rögtön Dani könyörgését hallottam meg magam mellől. Olyan ígéreteket, hogy – „meg fogjuk oldani”, „adj még egy esélyt nekünk”, „megváltozom érted” „nem akarlak elveszíteni” – és azt a szót, ami olyan édesen hangzott mindig mikor kimondta és megmelengette vele a szívem – „szeretlek”. Még mindig élénken élnek ezek az ígéretek az agyamban, ha azokra pillanatokra gondolok.

Őszintén ott abban a pillanatban talán hittem is neki, de aztán utolért a csúf valóság, amibe már tudtam, hogy számunkra az, hogy „mi” nem létezik többé onnantól kezdve volt olyan, hogy „ő” és „én”, de a „mi” kettőnk között már nem létezett már akkor és ezt ő is nagyon jól tudta. Így miután ezt elmondtam neki kért egy búcsúcsókot, amit megadtam neki és utána elment örökre..

* Dani *

Életem talán legborzalmasabb élménye az volt mikor hagytam, hogy életem szerelmét csak úgy elengedni. Nem tagadom az volt életem legrosszabb időszaka mikor hozzá kellett szoknom, hogy ő már nincs mellettem, és hogy ezért csak én vagyok a hibás. Annyira elvakított az, hogy mellettem van, és végre nem vagyok egyedül, hogy nem tudtam mással törődni persze ezért nem ő hibás, hanem én, mert ő próbált segíteni. Szakítás után az volt a legpozitívabb dolog, hogy külön suliba jártunk és így csak az utcán vagy az udvarunkról láthattam, ami részben jó volt részben pedig nem.

Mikor együtt voltunk nagyon sokat győzködött, hogy figyeljek oda a sulira és próbáljam tervezgetni a jövőmet. De mikor arra a bizonyos jövőre gondoltam csak őt láttam benne. Nagyon szerettem, szeretem és szeretni is fogom életem végéig ezelőtt senkit nem szerettem úgymint őt. Rohadtul fáj a hiánya és az, hogy elvesztettem őt.

A szakításunk után már csak az ő tiszteletére megfogadtam a tanácsait bár későn, de megfogadtam és elkezdtem tanulni, tervezgetni és mindent bele adni. Sikeresen megírtam a felvételit, bár nem lett olyan jó és a jegyeim sem lettek végül valami fényesek és a régiek se a legjobbak, de végül sikerült abba a suliba bekerülnöm ahova szerettem volna és ott arra a szakra, amelyiket a legjobb akartam.

Úgyhogy kijelenthetem, hogy ennek a lánynak nagyon sokat köszönhetek és nagyon szép emlékekkel lehettem gazdagabb általa, azaz életem szerelme megismerésével, akit soha nem fogok elfelejteni!

* Emma *

Igen ezek után még túl kellett lennem a felvételin, ami a lelki állapotom miatt nem lett olyan jó, mint szerettem volna és vártam volna magamtól. De a régi jó jegyeim miatt sikeresen bejutottam egy nagyon jó suliba, aminek segítségével nagyon jó munkám lehet majd. Sajnos Pannit nem abba a suliba vették fel így külön fojtatjuk az utunkat, de ő is egy nagyon jó suliba fog járni és ugyan olyan jóba leszünk továbbra is remélem.

Aztán jöttek a vizsgák meg persze a hajrá év vége felé, hogy attól még bekerültünk már egy suliba attól még tartanunk kellett a szintet és továbbra bele kellett adnunk minden tőlünk telhetőt. Aztán szerveznünk kellett a bankettet, tablót csináltatni és a ballagásra is készülni.

Most pedig itt ülünk a ballagásunkon és most már az igazgató úr búcsú beszédét hallgatjuk. Szerencsénkre nem kellett az összes virágcsokorral kivonulnunk csak egy rózsával és egy lufival, amit egyel alattunk lévő osztálytól kaptunk a többi pedig a teremben maradt.

Mindjárt vége van és most már mi következünk, úgyhogy kezünkbe a virággal és lufival Panni kezét fogva vonulok fel a kis színpadra, hogy elénekeljük a búcsú dalunkat és levonulva elengedjük a lufikat. Ha ez meg volt minden végzős osztály tagja elvonul a saját termébe és elköszönünk az osztályfőnökünktől. Aztán a csokrokat, ajándékokat összeszedve elindulunk megkeresni a családunkat, barátainkat, akikkel egy kis fotózás után elindulunk a kibérelt vendéglőbe vacsorázni.

Már egy ideje itt vagyunk és nagyon jó a hangulat örülök, hogy ezt anya megszervezte, de sajnos apa itt van, bár szinte senki nem foglalkozik vele én még is attól tartok valami bajt csinál, de remélem azért nem.. Mindenki sorba dicsérget, aminek örülök, de mégis hiányzik, valami hiába van direkt Pannival egy helyen szervezve ez az egész, hogy ne keljen egymás nélkül ünnepelnünk. Igen ilyenkor jövök, rá mi is hiányzik annyira az a két személy, akit alig egy év alatt elvesztettem örökre.

De nem bánkódhatok, örökre emiatt élveznem kell életet, a nyarat, várni a beiratkozást és a gólyatábort közben pedig jókat szórakozni meg azokkal törődni, akik igazán szeretnek.